Ugrás a fő tartalomra

5000 Szolnok Baross utca 37/A


+36 (56) 500-400

Hírek


2022. jan. 27.
SZC
  • #keró

Cukrász és szakács alapvizsga a Keróban

Csirkemell gombamártással és lekváros piskótatekercs. Ezeket az ételeket kellett elkészíteniük mai ágazati alapvizsgájukon a Kereskedelmi felnőttképzésében résztvevő szakács és cukrász tanulóknak. Egyre többen döntenek úgy, hogy átképzik magukat, hiszen e

Cukrász és szakács alapvizsga a Keróban

Felnőttképzésben részvevő szakács és cukrász tanulók tettek alapvizsgát Szolnokon.

A szakképzésről szóló törvény úgy szól, hogy az állam a szakképzésben való részvétel keretében legfeljebb két szakma megszerzését és a szakmai képzéshez kapcsolódó első szakképesítés megszerzését ingyenesen biztosítja. Felnőttként is van tehát lehetőség két szakma és egy szakképesítés ingyenes megszerzésére, ám kizárólag iskolai rendszerű szakképzésben.

A felnőtt szakképzésben résztvevő, turizmus-vendéglátás ágazatban tanulók számára rendezett ágazati alapvizsgát a Szolnoki SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola. A vizsga gyakorlati részében a cukrásznak készülő diákok feladata baracklekváros piskótatekercset elkészítése volt, míg a szakácsok pedig tejszínes gombamártással készült natúr csirkemellet kellett főzniük rizskörettel, hozzá pedig alkoholmentes mojitót tálaltak fel.

 

Az alapvizsgáról beszámolt a Szolnok TV, a Szoljon.hu és az Alföldhír is.

GALÉRIA

Keró cukrász és szakácsvizsga 2022 január

DSC02337.JPG
DSC02343.JPG
DSC02261.JPG

Megosztás

KAPCSOLÓDÓ HÍREK


A Kreatív is örökbe fogadott egy játszóteret

A Kreatív is örökbe fogadott egy játszóteret

„Fogadj örökbe egy játszóteret!” – ezzel a mottóval évről-évre megvalósul a Szolnok Városi Diákok Tanácsa és a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. által szervezett akció.

2026. márc. 27.
Gépiparis diákot is díjaztak

Gépiparis diákot is díjaztak

A március 15-i városi ünnepségen a hagyományoknak megfelelően ezúttal is átadták Szolnok Város Ifjúsági Díját.

2026. márc. 23.
📸 3 fotó


KIMIKK

    • SZC logo fehér
    • Szolnoki Szakképzési Centrum

      5000 Szolnok Baross utca 37/A

    • Telefon: +36 (56) 500-400

      E-mail: centrum@szolmusz.hu

      OM azonosító: 203056

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2020/000028 , Engedélyszám: E/2020/2000081


    2026Szolnoki Szakképzési Centrum