Ugrás a fő tartalomra

5000 Szolnok Baross utca 37/A


+36 (56) 500-400

Hírek


2022. márc. 4.
SZC

    Jégpályánk rekordlátogatottsággal zárta be kapuit

    A Szolnoki Szakképzési Centrum jégpályáján még soha nem regisztráltak akkora látogatottságot, mint a most magunk mögött hagyott téli szezonban. A 450 négyzetméteres, plexi palánkokkal körbevett, folyamatosan karbantartott létesítmény 2021. december 1-je é

    Jégpályánk rekordlátogatottsággal zárta be kapuit

    A pályán – a téli szünet néhány napjától eltekintve – folyamatos volt a nagyüzem. A korábbi évek bevált gyakorlatát követve, ezúttal is az előzetes időpontfoglalást követően készültek el a csoport-, illetve pályabeosztások, és ennek megfelelően hétfőtől péntekig, minden nap 7 óra 30 perctől 18 óráig látogathatták a jégpályát szakképző intézményeink diákjai, valamint a Centrummal kapcsolatban álló szolnoki és Szolnok környéki általános és középiskolák tanulói. Hétvégenként pedig a társintézményeknek, különböző szervezeteknek rendeztünk családi napokat, amely kezdeményezésünk ugyancsak nagy népszerűségnek örvendett. A téli „csúszós” sport azon kedvelőinek sem kellett aggódniuk, akiknek nem volt saját korcsolyájuk, hiszen a Centrum ezúttal is 200 pár speciális lábbelit tudott térítésmentesen kölcsönözni, természetesen minden egyes használatot követő alapos fertőtlenítés után.

    A Szolnoki Szakképzési Centrum részben pályaorientációs céllal, részben pedig a mindennapos testnevelés segítése, színesítése érdekében először 5 évvel ezelőtt, a 2017/18-as tanév telén épített jégpályát. Egyedül a 2020/21-es szezon maradt ki a járványhelyzet miatt, szerencsére a magunk mögött hagyott télen nem volt ilyen akadálya sem a létesítmény megnyitásának.

    Ha minden a tervek szerint alakul, 9 hónap múlva, 2022. december 1-jétől lehet újra korcsolyázni a Szolnoki Szakképzési Centrum jégpályáján.

    A Szolnok TV Aktuális című hírműsora is beszámolt a hírről rövidebben és bővebben is. 

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Bokrétaünnep a Gépipari épülő új tanműhelyénél

    Bokrétaünnep a Gépipari épülő új tanműhelyénél

    Elérte legmagasabb pontját a Szolnoki SZC Jendrassik György Gépipari Technikum új tanműhelyépülete, így az évszázados hagyományoknak megfelelően bokrétaünnepet tartottak.

    2025. júl. 17.
    📸 39 fotó
    Aranyos szolnoki szakácsok

    Aranyos szolnoki szakácsok

    Arany minősítést érdemelt ki a Ferenczi Miklós – Nagy Attila szakácspáros a Szolnokon megrendezett Magyarország Étele 2025 versenyen.

    2025. júl. 16.
    Rangos szakmai elismerést vehetett át a Szolnoki SZC Rózsa Imre Technikum igazgatóhelyettese

    Rangos szakmai elismerést vehetett át a Szolnoki SZC Rózsa Imre Technikum igazgatóhelyettese

    Méltó ünnepség keretében adták át a Kulturális és Innovációs Minisztérium elismeréseit 2025. július 1-jén, Budapesten.

    2025. júl. 8.
    📸 6 fotó


    KIMIKK

      • SZC logo fehér
      • Szolnoki Szakképzési Centrum

        5000 Szolnok Baross utca 37/A

      • Telefon: +36 (56) 500-400

        E-mail: centrum@szolmusz.hu

        OM azonosító: 203056

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2020/000028 , Engedélyszám: E/2020/2000081


      2025Szolnoki Szakképzési Centrum