Hírek
SZC
Rendhagyó Nőnap a Siposban
A nemzetközi nőnap alkalmából rendhagyó programokkal, foglalkozásokkal készült a Szolnoki SZC Sipos Orbán Szakképző Iskola és Kollégium.

Az intézmény diákjai a szakmájukban kiemelkedő teljesítményt nyújtó, sikeres nőkkel találkozhattak, hogy követendő példát lássanak az élet különböző területeiről. Már a rendezvény megnyitója is rendhagyóan indult – lányok kalapban jelentek meg – utalva a 1857-es New York-i textilipari nőkre, akik kiálltak a nők egyenlő jogaiért. A programban szerepelt nőket dicsérő vers, közös örömtánc és éneklés, festészet és kézműveskedés, megerősítő beszélgetés és foglalkozás.
Erről számolt be a Szolnok TV Aktuális című hírműsora.
Az Új Néplapban/szoljon-hun is jelent meg cikk az eseményről.
GALÉRIA
Sipos rendhagyó Nőnap



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

A Kreatív is örökbe fogadott egy játszóteret
„Fogadj örökbe egy játszóteret!” – ezzel a mottóval évről-évre megvalósul a Szolnok Városi Diákok Tanácsa és a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. által szervezett akció.
Gépiparis diákot is díjaztak
A március 15-i városi ünnepségen a hagyományoknak megfelelően ezúttal is átadták Szolnok Város Ifjúsági Díját.
📸 3 fotó
