Hírek
📸 19 fotó
- #centrum
Tudományos Diákköri Konferencia
A Szolnoki Szakképzési Centrum és a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége (GTTSZ) Tudományos Diákköri Konferenciára, azaz TDK munkára előkészítő foglalkozásokat szervezett végzős diákoknak.

Jellemzően 12-13. évfolyamos tanulók számára, akik egyetemi továbbtanulást terveznek és esetleg már most is érdeklődnek valamely tudományos terület iránt. Az esélyegyenlőséget szolgáló és hiánypótló program ingyenes, időtartama 2 x 4 óra volt. Egy alkalom 2 órás előadásból és 2 órás workshop-ból állt. A Szolnoki SZC Jendrassik György Gépipari Technikumban megtartott foglalkozások előadói nagy gyakorlattal rendelkező egyetemi oktatók voltak, akik fontosnak tartják, hogy már a középiskolában tájékoztassák a leendő hallgatókat erről a lehetőségről, gyakorlati tanácsot adjanak a kutatómunkához, illetve egy tudományos dolgozat elkészítéséhez.
Az első alkalommal, 2023. április 19-én Balázsné Dr. Lendvai Marietta főiskolai docens, a GTTSZ Ifjúsági Tagozat vezetőségi tagja, míg a második alkalommal, 2023. május 2-án Dr. Nyikes Zoltán főiskolai docens, a GTTSZ Felsőoktatási Tagozat társelnöke vezette be a fiatalokat többek között a tudományos kutatásba, a kutatási kérdések megfogalmazásának és témafelvetéseinek rejtelmeibe, a szakirodalomkutatásba, de a tanulók megismerkedhettek a különböző kutatási módszerekkel és sajátosságaikkal, a tudományos írások felépítésének, struktúrájának kialakításával, vagy éppen azoknak a tartalmi és formai követelményeivel. A képzés a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával valósult meg.
GALÉRIA
19 fotó



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Kínai nyelvtanulási lehetőség a Szolnoki Szakképzési Centrumban
Töretlen népszerűségnem örvend a kínai nyelvtanulási lehetőség a Szolnoki Szakképzési Centrumban, mely az ELTE Konfuciusz Intézetével kötött együttműködési megállapodás révén valósul meg tanévről tanévre.
Szolnok tortája
Ezúttal is a Szolnoki SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola oktatói és diákjai készítettéki el Szolnok Napja alkalmából a város tortája.
📸 54 fotó

Nyári táborok a DKA-ban
A magunk mögött hagyott nyári szünetben ezúttal is megrendezte „Zödmérnök”, valamint „Kölyökmérnök” pályaorientációs célú táborát az elsősorban 6-7. osztályos általános iskolás tanulóknak a Szolnoki Szakképzési Centrum Digitális Közösségi Alkotóműhelye.
📸 35 fotó